A Magyar Logisztikai Egyesület szakmai blogja

MLE

Nehéz helyzetben vannak a magyar fuvarozók

2019. szeptember 11. - Magyar Logisztikai Egyesület

Egyre nehezebb helyzetben vannak a magyar fuvarozók. Az Unión kívüli kamionosok nyomott áraikkal elveszik előlük a megrendeléseket. A helyzetet pedig még tovább ronthatja a tervezett mobilitási csomag. Hogyan tudnak így érvényesülni a kis fuvarozó cégek? 

Az EU-hoz később csatlakozó tagállamok fuvarozói azért tudtak teret nyerni a nyugat-európai szállítási piacokon, mert a belépésükkor a költségeik alacsonyabbak voltak mint a nyugati tagállamok vállalkozóié. Azonban ezek a különbségek – ide értve a béreket is – mára nagyrészt kiegyenlítődtek. És miközben a régi tagországok a mobilitási csomag intézkedéseivel próbálják kiszorítani a keleti vállalkozókat a közös piac­ról, a másik oldalról a harmadik országos fuvarozók betörése szorongatja őket. Az ukrán, török, macedón stb. fuvarosok megkerülve a szabályokat, nyomott díjakon fuvaroznak, amivel a magyar fuvarozók nem tudnak versenyezni.

Milyen esélyei vannak a kis fuvarosoknak?

Pásztor Csaba fuvarozó 30 év után jutott el oda, hogy ha nincs sürgős változtatás, akkor valószínű, ősszel már be kell zárnia a vállalkozását: “Már kevés az esély, hogy átadjam a vállalkozásomat a fiamnak. Mínuszba vagyunk a szebb napokat megélt vállalkozásunkkal. Kis vállalkozás a miénk, négy nagy nyergesünk van, de van kisebb is. Nem javul a helyzetünk, az illetékesek nem tudnak megvédeni bennünket. Minden olyan feladat, amit korábban mi végeztünk, már az Unión kívüli külföldiek kezébe került. Ők jól élnek, dolgoznak helyettünk. Mi pedig itt Magyarországon csak fizetjük a terheinket, adózunk, miközben a termelő eszközeink állnak. A környezetünkben mindenki nagy bajban van.”

Forrás: Fuvarlevél újság, fuvarlevel.hu

A tartalékokkal nem rendelkező kis- és középvállalkozásoknak problémát okoznak a rendszeressé vált fizetési késések és a ki sem fizetett számlák is. Magas az eladósodottságuk, miközben a flotta fenntartása nagy terhet jelent. Az állandósuló munkaerőhiány miatt a sofőrök bére is folyamatosan emelkedik: vidéken 250-260 ezer forint a sofőrök nettó bére, Budapesten ennyiért biztosan nem találunk embert. Bevett gyakorlat, hogy a versenytársak vadásznak egymás gépkocsivezetőire, utánpótlás meg nincs.

Miközben a megmozgatandó árumennyiség nem csökken, a kis cégeknek napi gondot jelent a piac látszólagos pangása, a nemzetközi fuvaroknál a visszafuvarok megszervezése. A fuvarszervező cégek a nyomott áron, valószínűleg szabálytalanul tevékenykedő vállalkozásokra bízzák a fuvarokat, akik az ellenőrzések alacsony száma miatt szinte a lebukás veszélye nélkül dolgoznak.

A kis- és középvállalkozások szerint a kormányzat támogatása és hatékony ellenőrzés nélkül nincs lehetőség az égetővé vált fuvardíj-emelésre sem. Pedig ha ez nem történik meg, a kis fuvarosokat egyszerűen “bedarálja a rendszer”…

Hogyan látja a problémát az MKFE?

Az MKFE szerint a magyar kis- és családi vállalkozások fontos szereplői az ágazatnak. A közvetlen megbízások egy részét – sajnos egyre kevesebbet – ők teljesítik, de nagy számban tevékenykednek alvállalkozóként is.

A jelenlegi fuvardíjakon azonban nem tudnak nyereségesen működni, de ugyanez igaz a közepes és a nagy fuvarozókra is. A különbség az, hogy a kis fuvarozók hosszú távon kevésbé képesek finanszírozni a veszteségeiket, így elsőként ők kerülnek válságos helyzetbe. A logisztikai ágazat, de az egész gazdaság számára is komoly bajt jelentene, ha ezek az adófizető, munkahelyeket teremtő cégek eltűnnének.

Nem mindegy, kik viszik az árut: a jogkövető, adófizető magyar vállalkozók, vagy a szabályokat kijátszó, az árakat letörő “szerencsevadászok”. Utóbbiak az esetek többségében harmadik országokból érkeznek, bár egyre több lengyel, szlovák és román fuvarozó is beszállt a versenybe, és végeznek engedélyköteles fuvarokat Magyarországról, akár megfelelő okmányok nélkül. A probléma az, hogy ameddig a megrendelők választhatnak az „okosban” fuvarozók és a jogszerűen működő, de drágább vállalkozások között, addig ők nyilván az olcsóbbat részesítik előnyben. Rövid távon ez lehet, hogy megéri, de hosszú távon fenntarthatatlan lesz a rendszer.

Az MKFE szerint százezres azoknak a fuvarfeladatoknak a száma, melyeket ma nem a magyar vállalkozások végeznek el, vagy azért, mert az „okosban” fuvarozók aláígérnek az áraiknak, vagy azért, mert olyan EU-s tagállam fuvarozóival kell versenyezniük, akiket jóval alacsonyabb költségek terhelnek, és több támogatást kapnak a saját hatóságaiktól, kormányzatuktól. Ez tisztességtelen versenyhelyzet, amit meg kell akadályozni. Ebben fontos feladat hárul a kormányzati szervekre, és komoly felelőssége van az ellátási lánc minden szereplőjének.

Milyen szerepük van a logisztikai cégeknek?

Az a hír járja, hogy a magyar logisztikai cégek 60 százaléka külföldi kezekben van, és ezek a cégek az anyacég megálla­podási miatt nem magyar fuvarosokat használnak. A teljes logisztikai ágazatról a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) ugyan nincs kimutatása, azt azonban megerősítették, hogy ez a speditőr top 100-ra igaz. Tehát a Magyarországon működő első 100 nemzetközi szállítmányozó cég többségének nem magyar a tulajdonosa.

Vélhetően azonban nincsenek „titkos megállapodások”, egyszerűen az ár diktál. Az az ár, amit a magyar fuvaros nem tud nyújtani. Előfordul, hogy a teljes fuvarcsomag pályáztatása nemzetközi szinten történik. Ebben az esetben kicsi az esély arra, hogy a magyar fuvaros kapja meg a Magyarországról induló nemzetközi fuvarfeladatokat. Amikor a magyarországi árukibocsátó pályáztatja a fuvarfeladatokat az a nagy hátránya a magyar fuvarosoknak, hogy a külföldi fuvarosok áfamentesen számláznak. (Áfát itt is kell fizetnie a megrendelőnek, de csak a havi áfabevallláskor, amikor lehetőség van a fizetendő és a visszaigényelhető áfa összevezetésére.) Ezért szeretik az idegen honosságú fuvarosokat a megbízók. A logisztikai szakma is azon dolgozik, hogy a magyar fuvarozók helyzetbe kerülhessenek. De erre csak akkor lesz lehetőség, ha az áfa nem fog terhet jelenteni a magyar megbízók részére.

Az ellenőrzés segítene

A megoldás az ellenőrzések számának növelése. Az MKFE arra kérte a közúti ellenőri csoportok vezetőjét, hogy végezzenek hatósági ellenőrzéseket a le- és felrakóhelyeken is. Így hatékonyabban lehetne kiszűrni az engedély nélküli fuvarokat. Előbb-utóbb belefutánának egy ellenőrzésbe, aminek több százezer, de akár milliós nagyságrendű bírság is lehet a vége.  A fel- és lerakóhelyek is komolyabban vennék a törvényben rögzített kötelezettségeiket: hogy kötelesek az engedélyeket ellenőrizni, sőt a dokumentumok fénymásolatait egy évig meg is kell őrizniük.

További javaslat az előzetes elektronikus engedélyregisztráció  bevezetése. Ez lehetőséget teremtene, hogy a Magyarországon végzett, engedélyhez kötött fuvarokat nyomon követhessék. Az ellenőrzés így kiterjedne az országba történt belépéstől kezdve a le- és felrakóhelyek közötti mozgásokra, egészen hazánk területének elhagyásáig. Az elektronikus engedélyregisztrációnak köszönhetően a „szerencsevadászok” eltűnnének a piacról, és ismét szükség lenne a tisztességesen és  magas minőségben szolgáltató magyar fuvarozókra.

A mobilitási csomag ronthat a helyzeten

Az új mobilitási csomag végső tartalma még nem ismert, de annyi sejthető, hogy a fuvarozás minden területét szabályozni fogja: a kabinban alvást, a bérezést, azt, hogy mennyi időt tölthet külföldön a gépkocsivezető stb. Ezek a szabályok eltüntetnék az Európa keleti részére jellemző versenyelőnyt. A mobilitási csomag hatásait a harmadik országok fuvarosai kevésbé fogják megérezni, így még nagyobb versenyelőnyhöz juthatnak. Ezzel súlyos hátrányt szenvednek az EU-s fuvarozók, ha úgy tetszik az Unió öngólt rúg magának.

Az MLSZKSZ  úgy látja, hogy az új mobilitási csomag áremelkedést fog hozni, hiszen a fuvarozó cégek a többletköltségüket tovább fogják hárítani a megbízók felé. Másrészt azok a kisebb fuvarozó cégek, akik ezt nem tudják megtenni, azok sajnos be fogják zárni a boltot. Nagy kérdés az is, hogy a mobilitási csomag betartását mi mennyire fogjuk tudni ellenőrizni a külföldi fuvarosok esetében, lesz-e erre erőforrásunk.

Az MKFE reméli, hogy a csomag végső formába öntésekor még felülkerekedhet a józan ész, és nem politikai, hanem, szakmai érvek mentén születik meg. Ha nem így lesz, az árfelhajtó hatások miatt tovább erősödhet a szerencsevadászok térnyerése.

Forrás: Árvay Tivadar, az MKFE sajtófőnökének és Bíró Koppány Ajtony, az MLSZKSZ főtitkárának nyilatkozata

Király Viktória

Forrás

A bejegyzés trackback címe:

https://mle-logisztika.blog.hu/api/trackback/id/tr9315066338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása